A következő címkéjű bejegyzések mutatása: regény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: regény. Összes bejegyzés megjelenítése

Kodolányi János: Boldog Margit

2014. január 4.

„Akinek füle van a hallásra, hallja meg” – mondta Jézus párbeszédei végén. Kodolányi regényében csodálatosan konstruálja meg a Margit legenda hősnőjének történetét, hitelesen adva vissza a középkori jámborságot, misztikát, Isten-hitét. Akitől azonban ez ma távol van, attól még távolabbi lesz ez a regény is, hiába az ügyes, hiteles korrajz, a zárt közösség és benne a saját lelkiismeretét hűségesen követő Margit tökéletes pszichológiai jellemzése. 


A nyelvezetéről nem bocsátkoznék vitákba, azt hiszem, a finnugrista Kodolányi éppolyan jól tudta, mint mi is, hogy nem rekonstruálhatja a korabeli nyelvet (és egyáltalán melyiket is, a 16. századi Margit-legendáét, a Margittal majd egykorú Mária-siralomét, az oklevéltöredékekét, a nyelvészek hipotéziseit). De ehelyett az okoskodás helyett konstruált egy olyat, amelyet hamar megszok az olvasó, fülébe mászik, és pontosan kifejezi, ha (Nemes Nagy Ágnes szavait kölcsön véve) nem is mondhatatlant, de legalább a nehezen mondhatót: miként élhetet(ett) valaki úgy, hogy végén elérte az örök Boldogságot.

Az első hatvan oldalig nehéz olvasmány volt, úgy éreztem, ez nem is "Szent Margit" ő egyáltalán nem így élt, nem volt ilyen. Csak lassan bontakozott ki előttem az író víziója, akkor megdöbbentett pontos lélekismerete. Nem tudom, nem tudhatjuk, Margit valóban ezeken ment-e keresztül, de ha valaki valóban így élt, ilyen környezetben, ilyen lelkülettel, akkor arról bizonyára azt mondanám én is, hogy életszentségben halt meg. Az utolsó lapokon, Margit halálát követően már sírtam. Úgy éreztem, megtisztított ez a könyv. Pedig mennyi undokság van benne.
 Kodolányi tömjénfüstös könyvet ad elénk, de igazit: a tömjén ott leng és tisztít, mert van mit tisztítania: gyermekek ellen elkövetett szexuális bűnök, homoszexuális érzelmek szabadon engedése, felelőtlenség, kapzsiság, vérre vagy perre menő családi viszály, magány, konok meg nem bocsátás és a másik viszont nem szeretése. Margit pedig vezekel, vezekel, keresi a helyét, a feladatát, a szeretet, míg végül megtalálja az Egyetlent, akiben nem csalódhat sem ő, sem senki más. Aki tisztán szeret, amely szeretetből soha nem lesz irigység, soha nem lesz kihasználás. Aki csak ad és soha nem kér és mindig ott van az ember mellett.




Read more ...

Kétféle egyedüllét

2013. november 11.
Vasárnap délután felolvastam keresztapámnak az ágyam körül heverő könyvekből. Így került egymás mellé Szienai Szent Katalin és Babits Mihály:

"[A helyesen élő ember] önismerete cellájának lakója lett, amely cellában Isten benne lévő jósága ismeretének cellája is megtalálható... Isten neve dicsőségének és dicséretének cellájában nyugszik, és az lett az ő ágya... És miután ilyen édesen megtalálta a belső cellát, a külsőt is keresi, amennyire tőle telik...
Tudod, hogy szükséges, hogy önismeretben élj és szüntelen alázatos imádságokat ajánlj fel. És szükséges, hogy tanuld a cellát és megismerd az igazságot, és menekülj minden társalgástól, hacsak nem a lelkek üdvössége... kényszerít erre. Emiatt tehát szeresd a vámosok és bűnösök társaságát, a többieket pedig nagyon szeresd, de keveset társalogj velük. Meg ne feledkezz az isteni szolgálat idejéről és órájáról; ne légy hanyag, se lassú, ha Istenért és a felebarát szolgálatában tehetsz valamit. De ha elfáradtál, a celládba menekülj és ne keress társalgásokat az erény látszata alatt, hogy szétszóródj.
(Sienai Szent Katalin: Levelek, 104. levél Capuai Rajmund domonkos testvérnek)

"[Kováts Laci unatkozott,] semmiféle programja nem volt e délutánra. Tenniszezni mehetett volna, de a tenniszdresszén épp a napokban nagy szakadás támadt, s hiába tartott többszörös szemlét egész ruhatárán, semmi olyan darabot nem bírt felfedezni, amiben játszani nem lett volna komikus és minden szokással ellenkező. Erről hát lemondott, látogatásokra gondolt, de sehol sem tartozott vizittel, s nem akarta, hogy váratlan megjelenéséhez valahol esetleg magyarázatokat fűzzenek; a cukrászdára, ahol habos kávét lehetett volna uzsonnázni, nem volt pénze, így járt a Kicsiségek e Poklában, lelkével, mely hírnévre, s szívével, mely szerelemre vágyott... Olvasnivalója semmi a világon: két regény, amit már hatszor is olvasott, s egyetlen komolyabb könyv, amit lelkesedésből diákkorában vett; de ebbe nem mert belefogni. Senki sem olvasott körülötte ilyent; visszariadt a nehézségektől. Az ablakhoz állt cigarettázni; alig várta, hogy hét órát elüssön a toronyban, amikor már nem abszurdum vacsorára menni. Még álmodozni sem tudott, noha költő voltához illőnek érezte volna ezt: mert oly untak voltak már álmai; obligát ábrándok, és mind egy-egy frázis... Még az álmai is a konvenció rabjai voltak. Valami föld alatti volt benne, de nem látta módját, hogy fölszabadítsa. Erői céltalanok, vágyai irány nélkül, s élete ama pokol, a Kicsiségek Pokla, láthatatlan és nevetséges labirintusokkal..."

László Dániel: Olvasó nő
Read more ...

1956 - és a földön is

2013. október 23.
Ajánlás: Reina Nicolasának :)

Még kis általános iskolás voltam, amikor az a megtiszteltetés ért, hogy egy történelmi verseny keretében találkozhattam Pongrátz Gergellyel, az 1956-os forradalom egyik veteránjával. És ő mesélt. Mi pedig hallgattuk. Csöndben és megrendülve a majsai múzeumban. 
(Soha senki ne próbálja nekem bebizonyítani, hogy  a fiataloknak nem szabad súlyos dolgokról beszélni, mert még nem értik meg.)

***

Egy Kárpátalján megfordult ismerősöm pár hete mesélt: találkozott egy idős emberrel. Templomba járó, jámbor nagypapa.
Egyetemista volt 56-ban, rádión követte a pesti eseményeket. Talán Munkácson, talán Ungváron volt akkoriban. Erre már nem emlékszem. Talán ő sem. Csak arra, hogy novemberben a hegyoldalról látta, hogy közelednek Magyarország felé a tankok, hosszú, végeláthatatlan sorokban kígyóztak a völgyben. És az érzésre: hogy neki, bármilyen fiatal is, bármekkora senki is, tennie kell valamit. Ő eddig nem harcolt, Ukrajnában nem volt semmi megmozdulás, ha lett volna, talán akkor sem tudta volna, mit tegyen. De akkor, november elején szembesült a gonoszság nagyságával, arctalanságával: európai címlapokon szereplő, gépfegyverrel (golyóvédő mellénnyel nem!) felszerelt fiatal magyar szabadságharcosok ellen áradatankok ta. Nem gondolkodott, döntött... és lefeküdt... az úton keresztbe. Ennyit tudott tenni. Kétségbesett, nem okos, sőt őrült és haszontalan tett volt - egy kívülálló számára. Ő viszont a szolidaritásra biztató lelkiismeretének engedelmeskedett. Így tudott, ennyit tudott. Ő megtette a magáét
Persze felállították, jól megverték, valahogyan, valamiért nem ölték meg, szabadon engedték.
Úgy gondolja, ha akkor nem fekszik oda, hanem tétlenül nézi, örökre teherként hordozta volna akkori közönyét.
Ismerősöm mesélt, én pedig ültem és hallgattam.

(Soha senki ne próbáljon meggyőzni arról, hogy a modern korban nem lehet hősiesen viselkedni. Krisztus nem azt mondja, hogy akár lehet szeretni is az embereket. Mindig azt mondja, szeretni kell.)

***

Nyáron olvastam a magyar próza egyik leggyönyörűbb művét, Ottlik Géza Budáját. Minden befejezetlensége, ebből adódó rendezetlensége ellenére az első olyan mű volt (keveset olvasok?), ami közben folyamatosan örültem, hogy magyarul írták, eredetiben élvezhetem. Ebben olvastam a legmegindítóbb sorokat 56-ról:

Ottlik Géza: Iskola a határon
(Jelenet a filmből?)
"[A cinikus, non-konformista Medve Gábor] az imádott Petőfijébe is belekötött ezzel. "Sehonnai bitang ember" - azt mondod -, "Kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete" - hülye vagy? Sándor? Mindenkinek drágább a rongy élete, mint a haza becsülete. Másodszor pedig, én sehonnai bitang ember vagyok. Ki nem az?
Ami biztosan hazád volt, az a sehonnét. Sehonnából származol és gazdátlanul bitangolsz ezen a vadidegen helyen. Néző vagy az ingyen moziban."
Read more ...