Mit is ünneplünk karácsonykor? A szeretet ünnepét - halljuk és mondjuk is. Csak ne felejtsük el, hogy ez egy személyes szeretet ünnepe, egy személyes és egyszeri szeretet-cselekedetről való megemlékezés: Isten elküldte a Fiút, hogy az emberek vissza találjanak hozzá.Nem Krisztus születésnapját üljük meg december 25-én (legfeljebb gyerekeknek mondunk ilyen hasonlatot, vagy elemi hitoktatáson részt vett, hitében tovább nem fejlődött emberek gondolják ezt szó szerint így). Nem tudjuk, melyik napon, az év mely szakában született Krisztus. Akkoriban nem volt fontos akkoriban a születésnap, nem jegyezték fel a születése dátumát (mint ahogy azt sem, hány éves volt, amikor tanítani kezdett), de ettől még nekünk, egyszerű embereknek nagyon is fontos az a tény, hogy Ő a világra jött: emberi testet öltött az Isten, az, aki az egész teremtett világ fölött áll, értünk, (személyesen Érted is) gyenge emberré lett (hosszú hónapokon át -- és micsoda hónapokon át: üldöztetés, hazátlanság, -- rászorult, hogy Mária pelenkázza, etesse, dédelgesse. Felvette minden kínunkat, betegségünket, gyöngeségünket (ahogy Izaiás megjövendölte), köztünk járt, emberek között, velünk evett, ivott, mulatott (kánai mennyegző!) osztozott bánatunkban (Lázár, Jeruzsálem siratása), mindezt csak értünk. Értem. Érted.
Érthető, hogy a keresztények ezt meg akarták ünnepelni. A kérdés csak az, hogy mikor ünnepeljenek?
Több változat is felmerült a Római Birodalom nagy területén szétszórva élő keresztények (vagy legalábbis azon gondolkodóik, akiknek írásai máig fennmaradtak és amelyekből tájékozódni tudunk) között, mint például az április 6. vagy a március 25.
A birodalom keleti felében január 6-án ünnepelték a Krisztus születését, vagyis pontosabban megjelenését: megjelenését születésekor szülei előtt, megjelenését minden nép előtt, amikor a keleti mágusok hódolnak előtte, és megjelenését a választott nép előtt amikor a Jordánban János megkereszteli. Azonban nyugaton félő volt, hogy ez táptalajt ad egy ott elterjedt eretnekségnek, amely szerint Jézus pusztán egyszerű ember volt, aki csak a keresztségkor vált Isten fiává. Így nyugaton jónak látták a születést más napon ünnepelni.
Több változat is felmerült a Római Birodalom nagy területén szétszórva élő keresztények (vagy legalábbis azon gondolkodóik, akiknek írásai máig fennmaradtak és amelyekből tájékozódni tudunk) között, mint például az április 6. vagy a március 25.
A birodalom keleti felében január 6-án ünnepelték a Krisztus születését, vagyis pontosabban megjelenését: megjelenését születésekor szülei előtt, megjelenését minden nép előtt, amikor a keleti mágusok hódolnak előtte, és megjelenését a választott nép előtt amikor a Jordánban János megkereszteli. Azonban nyugaton félő volt, hogy ez táptalajt ad egy ott elterjedt eretnekségnek, amely szerint Jézus pusztán egyszerű ember volt, aki csak a keresztségkor vált Isten fiává. Így nyugaton jónak látták a születést más napon ünnepelni.
Keresztelő Szent János apja, Zakariás így nevezi őt ihletett énekében: "felkelő napunk a magasságból", de már Izajás is nagy fényességhez hasonlítja a jövendő messiás eljövetelét (Iz 9,2-7). János apostol így emlékszik Jézus bemutatkozására: "Én világosságul jöttem e világba, hogy aki hisz bennem, ne maradjon sötétségben" (Jn 12,46) -- talán ebből az emlékből (és a Színeváltozás tapasztalatából) született meg evangéliuma gyönyörű prológusa, amely a világirodalom legszebb szövegei között foglal helyet.
Az Isten emberként való megszületésének ünnepnapját így logikus lehetett a téli napforduló napjára (december 21.) helyezni, vagy akkorra, amikor arról megemlékeztek a római birodalomban. December 25-ére van bejegyezve egy 354-es kalendárium-kódexbe (ez a legkorábbi idevonatkozó forrásunk) Sol Invictus - a legyőzhetetlen nap ünnepe /augusztusról tették át, egyébként egy csak keveseket megmozgató, a társadalmat át nem ható ünnepről van szó/, amelynek a keresztények számára íródott részében ott olvasható ez is: VIII. Kal. Ian. (dec. 25.) Natus Christus in Betleem Iudeae (magyarul: december 25-e: Krisztus születése a júdeai Betlehemben).
Ha a téli napforduló pontos dátuma nem is zavart senkit, annál jobban zavarhatta egy másik pogány ünnep a keresztényeket. A pogány rómaik körében rendkívül népszerű (a Sol Invictusnál mindenképpen), ünnep, a Saturnalia csúcspontját (utolsó napján) 25-én érte el. Ez az ünnep december 17-től 25-ig tartott, alatta végig munkaszünet volt, és feje tetejére állt egész Róma. Fontos megjegyezni, hogy ekkoriban az állami ünnepek mind vallási ünnepek voltak, vagy azokból nőttek ki (vagyis elhomályosult a vallási tartalmuk - ezt nem nehéz elképzelnünk, hiszen ma Európában a keresztény ünnepeink is hasonló folyamaton estek keresztül az elmúlt két évszázad során).
A Saturnália az istenek harca előtti boldog, szaturnuszi időkre emlékező ünnepsorozat volt, folyamatos ivásban, vigalomban és lakomákban telt, még azt is megengedték, hogy a szolgák urat játszanak, az urak meg szolgát, és mindehhez tüntetőlegesen bezárt a bíróság. Ezek még nem is zavarták volna különösebben a keresztényeket, azonban az ünnepséghez egy jó adag pajzánság, szexuális kicsapongás, nyilvános meztelenkedés is kapcsolódott. Valószínűleg itt lehetett egy olyan választóvonal, amely miatt, ha be is kapcsolódtak (és miért ne, ezek legalább annyira számítottak állami ünnepnek, mint nekünk március 15-e) ezt az ünnepség-sorozatot a keresztények egymás között ülték meg, és egymás között zajlott le az ehhez kapcsolódó, a keresztény életmóddal teljesen összeegyeztethető része: a vidám, közös étkezés és az ajándékozás.
A Saturnália az istenek harca előtti boldog, szaturnuszi időkre emlékező ünnepsorozat volt, folyamatos ivásban, vigalomban és lakomákban telt, még azt is megengedték, hogy a szolgák urat játszanak, az urak meg szolgát, és mindehhez tüntetőlegesen bezárt a bíróság. Ezek még nem is zavarták volna különösebben a keresztényeket, azonban az ünnepséghez egy jó adag pajzánság, szexuális kicsapongás, nyilvános meztelenkedés is kapcsolódott. Valószínűleg itt lehetett egy olyan választóvonal, amely miatt, ha be is kapcsolódtak (és miért ne, ezek legalább annyira számítottak állami ünnepnek, mint nekünk március 15-e) ezt az ünnepség-sorozatot a keresztények egymás között ülték meg, és egymás között zajlott le az ehhez kapcsolódó, a keresztény életmóddal teljesen összeegyeztethető része: a vidám, közös étkezés és az ajándékozás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése